Az újdonságokra nyitott Budapest Borfesztivál látogatók a 2023-as őszi eseményen megismerhették és új kedvencükké fogadhatták a három folyó völgye összefogás stand egyik borászatát, a Bóna Winery-t. Bóna Bertalan és családja nem csak borkészítéssel foglalkozik, de a Szovákiában működő családi nyomdájuk segítségével többek között csodálatos boroscímkéket is gyártanak.
Kezdetben általános élelmiszeripari címkék gyártásával foglalkozott a nyomda. Az évek folyamán megismerték és elsajátították a tekercses nyomtatáshoz szükséges technológiát, majd sokrétűbb és komplexebb megbízásokat is elvállaltak és sikeresen alkalmazták a különböző felületkezeléseket. Így nyílt meg számukra egy újabb piaci terület, mégpedig az alkoholipar, és ezen belül a borászatok címkéinek gyártása.
A létszámban folyamatosan bővülő borászati partnerek elismeréssel visszaigazolták a Bóna Labels törekvéseit, ami azt eredményezte, hogy jelenleg több mint 50 borászat számára készítenek boroscímkéket.
Évek óta támogatói különböző borszakmai eseményeknek, így kerültek kapcsolatba a VinAgora borversenyt szervező csapattal is. A Bóna Labels-t idén a VinAgora Nemzetközi Borverseny együttműködő partnereként is köszönthette.
A Legkreatívabb és legkifejezőbb öltözetű palack számára felajánott különdíj 10.000 címke gyártását jelenti a nyertes borászat számára.
A díj nyertese: Pannonhalmi Főapátság Pincészet (Pannonhalmi borvidék)
A díjátadóról készült videó ide kattintva elérhető!